Ha Velence, akkor... Lagúna? Turistatömeg? Nem csak, hanem: Építészeti Biennálé
Ha sietsz, még elcsíped a kétévente megrendezett,16. Építészeti Biennálét Velencében

A Velencei Építészeti Biennále központi témája idén a FreeSpace, azaz a szabad tér volt. Ezzel a fogalommal pedig minden résztvevő ország, szám szerint 63 azt kezdett, amit jónak látott. És bizony nem véletlenül Velence az építészeti gondolkodók és reformerek, művészek és mesterek Mekkája ilyenkor  - már elnézést a képzavarért - hiszen a város eleve rendelkezik egy olyan könnyed eleganciával, amelyet mélyen áthat a századok történelme, ahol mesélnek a falak. Olyan díszlet Velence, amely erőlködés nélkül olvasztja magába erre a kis időre az összes, építészethez köthető szakembert és laikust egyaránt.

news-save-the-datex750.jpg

Május 26-án nyílt meg a 16. Velencei Építészeti Biennále, melynek kurátorai, Yvonne Farrell és Shelley McNamara voltak, és amely a közönség számára november 25-ig megtekinthető, szlogenjének megfelelően arra volt kíváncsi, hogyan gondolkodnak a kiállítók a közösségi térhasználat módjairól.

A Magyar Pavilon a Szabadság híd - Új horizontok a városban című munkával szerepel. A nagyvárosi ember számára a szabad terek hiánya is tudatosítja a tér értékét - mondta a magyar pavilon nemzeti biztosa. A koncepció a fővárosiak számára ismerősen hangzó hídfoglalásra rezonált a pályaművel.

A Magyar Pavilonban rendezett kiállításon két alkotócsoport - a Kultúrgorilla mint kurátor, és a Studio Nomad mint építészeti tervező - dolgozott együtt. Közös projektjükben arra keresik a választ, hogyan vált egy nagy múltú történelmi híd Budapesten a helyi közösségi élet középpontjává.

Az épület központi átriumában felépített kilátó a Szabadság hídon zajló eseményeket teszi átélhetővé. A 10 méter magas installáció beágyazódik a térbe, a látogatókat az épület fölé vezeti, a fák lombja közül egy teljesen új perspektívát nyerve láthatjuk a Giardini kertjét és az országok pavilonjait. A szerkezet egy egyszerű fém állványzat, amely csak a földszinten kapcsolódik az épülethez. Megjelenése és kialakítása is ideiglenességet sugall, ezzel utalva a híd alkalomszerű köztérré alakulására. 

A legjobb nemzeti projektnek járó Arany Oroszlán-díjat a Svizzera 240 – House Tour című kiállításával Svájc nyerte el,Freespace című főkurátori kiállítás résztvevői közül pedig Eduardo Souto de Moura portugál építészt jutalmazták Arany Oroszlánnal a szombati díjátadón.

n38397-lead-svizzera-240-venice-installs-18.jpg

Forrás: RoadsterLabiennale.org, Építészfórum, HVG

Ha ezt a cikket elolvastad, feltételezzük, hogy érdekel a téma, és hogy jó hasznát vennéd egy ingatlanközvetítőnek. A mi dolgunk az, hogy az ingatlan hirdetésével, és az adás-vétellel kapcsolatos terheket levegyük a válladról. Ránk bízhatsz sok olyan feladatot, amivel rengeteg időt és energiát spórolsz meg, így marad időd a többi fontos dologra is.

Ide ( www.drahotaingatlan.hu ) kattintva nézz körül a honlapunkon és a hirdetéseink között, és ha nem találod meg azt, amit keresel, vagy bármilyen kérdésed van, esetleg tanácsra van szükséged, bátran vedd fel velünk a kapcsolatot, találjuk ki együtt, miben tudunk Neked segíteni!

Teljes blogunk valamennyi cikkét IDE kattintva olvashatod.  www.drahotaingatlan.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://drahotaingatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr8814384214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elérhetőségeink:

Tel.: +36 707 707 804

Drahota Ingatlan - az Ön támogató partnere ingatlanügyben! A Drahota Ingatlan küldetése, hogy mindenkinek megtalálja a lehetőségekhez képest legtökéletesebb ingatlant. Hiszünk abban, hogy a klasszikus, nyomulós ingatlanügynökök ideje lejárt, ezért törekszünk arra, hogy ügyfeleink jól érezzék magukat a közös munka során.

Facebook oldaldoboz

Címkék

2017 (1) 3D építészet (1) 3D nyomtatás (1) Airbnb (1) albérlet (3) Alexa (1) állami támogatás (1) Amazon (1) apartment in a box (1) átalakítás (1) automatizáció (1) a jövő ingatlanjai (1) A jövő otthona (1) a jövő városa (1) A jövő városa (1) A Magnólia-sztori (1) befektetni (1) béna ingatlanhirdetések (1) Best of Facebook (5) biodiverzitás (1) Budaörs (1) Chip és Joanna Gaines (1) Construma 2018 (1) contour crafting (1) CSOK (1) Dánia (1) design (1) digitális nomád (1) Duna (1) Dwell (1) életmód (1) energetika (2) energiatakarékos építés (1) építészet (3) Építészeti Biennálé 2018 (1) építőipar (2) ergonómia (1) Facebook posztok 2018 (5) felmérés (1) felújítás (1) fenntartható építészet (3) fenntartható építkezés (1) fenntartható fejlődés (1) garzon (2) guruló otthon (1) gyerek (1) ház (4) házfelújítás (1) házfelújító show (1) házkiadás (1) HelloWood (1) hempcrete (1) HGTV (1) hirdetés (1) Hollandia (1) home office (1) home staging (2) hőszigetelés (1) Hugh Fearnley-Whittingstall (1) Hungexpo (1) hygge (1) IKEA (1) ingatlan (6) ingatlanfejlesztés (1) ingatlanpiac (2) ingatlantrend (2) ingatlan eladás (1) ingatlan felkészítése eladásra (1) installáció (1) intelligens otthon (2) irodaház (1) irodai környezet (1) karácsony (1) karácsonyfa (1) Karácsonyi mese (1) kartonház (1) kenderbeton (1) kenderbeton ház (1) készház (1) kiállítás (1) Kína (1) kollégium (1) konyha (2) korszerűsítés (1) kreatív otthon (1) kutyabarát munkahely (1) lakás (6) lakásdekor (1) lakásfelújítás (1) lakáskiadás (1) lakáskiegészítők (1) lakóautó (1) lakóhajó (1) legális albérletbe adás (1) mikro-apartman (1) minigarzon (1) moduláris építkezés (1) nano-stúdió (1) nevetés (1) ökoépítészet (1) okos otthon (1) Ori Systems (1) otthon (3) otthondesign (1) otthoni iroda (1) otthon melege program (1) pályázat (1) passzívház (1) pénznyelő (1) robotbútor (1) sharing economy (2) Siri (1) smart home (2) sötétkék (1) szavazás (1) szerződés (1) Szezonalitás (1) színek (1) támogatás (1) társasház (1) tetőkert (1) tiny house (1) Tisza (1) trend (1) újragondolt ingatlanok (1) újrahasznosítás (1) ünnep (1) urbanizáció (2) úszóházak (1) vanlife (1) városfejlesztés (2) városi garzon (1) Velence (1) Vidámság (1) WELL building (1) Wikkelhouse (1) zöldtető (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása