Hurrá, felvettek az egyetemre! Segítség, hol fogok lakni...?
Albérletek és kollégiumok itthon és külföldön

Ahogy minden év decemberében eljön a Karácsony, ugyanilyen stabilan minden év júliusában lehet rá számítani, hogy amint fény derül a felvételi ponthatárokra, elkezdődik az öldöklő küzdelem az albérletekért Budapesten. Múlt évben az előző évhez képest 10%-os bérlési díj-növekedés következett be, úgy néz ki, ez ebben az évben is így alakul. Az egyetemek közelében elhelyezkedő albérletek nyáron pár nap alatt elkelnek, de népszerűek még a IX, XI. kerületi és a belvárosi garzonlakások is. Júniusi helyzet szerint a maximum 40 nm-es budapesti garzonlakások átlagos kiadási ára 110 ezer forint körül mozgott, ez a vidéki egyetemi városokban alacsonyabb, de a drágulás mértéke nagyobb a múlt évi díjakhoz képest.

bad-neighbours-the-frat-boys_1.jpg

 Mondanak valamit azok a kifejezések, hogy nano-stúdió, vagy mikro-apartman? Ezek olyan minimális méretű, teljes értékű lakások, amelyek a nagyvárosokban tanuló egyetemisták szánnak kiadásra a főbérlők. Legalábbis külföldön, itthoni viszonylatban inkább többen összeköltöznek egy "normális" méretű lakásba, és együtt finanszírozzák a költségeket az egyetemi évek alatt, mert egy nagyobb lakás bérleti díja optimális lakószám esetén olcsóbb, mint egy kis lakásé. Tovább nehezíti az egyetemisták életét az a trend, hogy a fővárosi felsőoktatási intézményekben tanulóknak még a Budapestre költöző munkavállalókkal is meg kell küzdeniük a bérelhető lakásokért, sőt, ez a tendencia a többi egyetemi városban is megfigyelhető. 


compact-co-living-fabrica-1.jpg

A másik lehetséges megoldás a kollégium, de ma már ide sem egyszerű bejutni, bár ez még kifizethető egy diák számára. Tovább cizellálja a helyzetet a vidéki, és a fővárosban, vagy a közelében lakó egyetemisták lehetőségei közötti különbség, elég, ha abból indulunk ki, hogy a vidékieknek muszáj a lakhatást megoldaniuk, a "pestiek" meg legrosszabb esetben maradnak még egy ideig a "mama-hotelben", amíg saját maguk finanszírozni tudják a költségeiket. Igaz, hogy vannak nagy egyetemi nagyvárosaink még Budapesten kívül, viszont a legmagasabb költsége egyértelműen a budapesti életnek van. Nézzük, milyen körülmények között lakhat egy fiatal Magyarországon és külföldön, ha a kollégiumi lakhatást választja, és sikerül bejutnia.

Így néz ki egy egyetemistáknak kiadásra szánt 13 nm-es mikro-apartman a kanadai Vancouverben, az ára 700 USD/hó lesz, most épül egy 70 ilyen egység befogadására képes kollégium:

 Ez pedig a rotterdami Hermes City Plaza apartmanház 218, egyenként 18,5 nm-es, minden igényt kielégítő lakóegységet kínál kiadásra:

A fotók alapján Potsdamban is jó lehet kollégistának lenni:

Itthon még nem tudunk ehhez hasonló képeket mutatni, de tervben van több kollégiumi fejlesztés is, többek között magánkollégium is nyílt nemrég, nyugati színvonalú és árú lakhatási lehetőséget kínálva, mert a kereslet nem csak az olcsóbb szállások iránt nagy, hanem a felsőbb kategóriás szállások iránt is.A IX. kerületi projektet a Milestone Csoport jegyzi, a kollégium az egykori Tűzraktár helyén működik. 

milestone_szoba-20170403.jpg

Források: Zoom, Inhabitat, Milestone

Ha ezt a cikket elolvastad, feltételezhető, hogy érdekel a téma, és hogy jó hasznát vennéd egy ingatlanközvetítőnek. A mi dolgunk az, hogy az ingatlan hirdetésével, és az adás-vétellel kapcsolatos terheket levegyük a válladról. Ránk bízhatsz sok olyan feladatot, amivel rengeteg időt és energiát spórolsz meg, így marad időd a többi fontos dologra is.

Ide ( www.drahotaingatlan.hu ) kattintva nézz körül a honlapunkon és a hirdetéseink között, és ha nem találod meg azt, amit keresel, vagy bármilyen kérdésed van, esetleg tanácsra van szükséged, bátran vedd fel velünk a kapcsolatot, találjuk ki együtt, miben tudunk Neked segíteni!

Teljes blogunk valamennyi cikkét IDE kattintva olvashatod.  www.drahotaingatlan.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://drahotaingatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr6914074385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elérhetőségeink:

Tel.: +36 707 707 804

Drahota Ingatlan - az Ön támogató partnere ingatlanügyben! A Drahota Ingatlan küldetése, hogy mindenkinek megtalálja a lehetőségekhez képest legtökéletesebb ingatlant. Hiszünk abban, hogy a klasszikus, nyomulós ingatlanügynökök ideje lejárt, ezért törekszünk arra, hogy ügyfeleink jól érezzék magukat a közös munka során.

Facebook oldaldoboz

Címkék

2017 (1) 3D építészet (1) 3D nyomtatás (1) Airbnb (1) albérlet (3) Alexa (1) állami támogatás (1) Amazon (1) apartment in a box (1) átalakítás (1) automatizáció (1) a jövő ingatlanjai (1) A jövő otthona (1) a jövő városa (1) A jövő városa (1) A Magnólia-sztori (1) befektetni (1) béna ingatlanhirdetések (1) Best of Facebook (5) biodiverzitás (1) Budaörs (1) Chip és Joanna Gaines (1) Construma 2018 (1) contour crafting (1) CSOK (1) Dánia (1) design (1) digitális nomád (1) Duna (1) Dwell (1) életmód (1) energetika (2) energiatakarékos építés (1) építészet (3) Építészeti Biennálé 2018 (1) építőipar (2) ergonómia (1) Facebook posztok 2018 (5) felmérés (1) felújítás (1) fenntartható építészet (3) fenntartható építkezés (1) fenntartható fejlődés (1) garzon (2) guruló otthon (1) gyerek (1) ház (4) házfelújítás (1) házfelújító show (1) házkiadás (1) HelloWood (1) hempcrete (1) HGTV (1) hirdetés (1) Hollandia (1) home office (1) home staging (2) hőszigetelés (1) Hugh Fearnley-Whittingstall (1) Hungexpo (1) hygge (1) IKEA (1) ingatlan (6) ingatlanfejlesztés (1) ingatlanpiac (2) ingatlantrend (2) ingatlan eladás (1) ingatlan felkészítése eladásra (1) installáció (1) intelligens otthon (2) irodaház (1) irodai környezet (1) karácsony (1) karácsonyfa (1) Karácsonyi mese (1) kartonház (1) kenderbeton (1) kenderbeton ház (1) készház (1) kiállítás (1) Kína (1) kollégium (1) konyha (2) korszerűsítés (1) kreatív otthon (1) kutyabarát munkahely (1) lakás (6) lakásdekor (1) lakásfelújítás (1) lakáskiadás (1) lakáskiegészítők (1) lakóautó (1) lakóhajó (1) legális albérletbe adás (1) mikro-apartman (1) minigarzon (1) moduláris építkezés (1) nano-stúdió (1) nevetés (1) ökoépítészet (1) okos otthon (1) Ori Systems (1) otthon (3) otthondesign (1) otthoni iroda (1) otthon melege program (1) pályázat (1) passzívház (1) pénznyelő (1) robotbútor (1) sharing economy (2) Siri (1) smart home (2) sötétkék (1) szavazás (1) szerződés (1) Szezonalitás (1) színek (1) támogatás (1) társasház (1) tetőkert (1) tiny house (1) Tisza (1) trend (1) újragondolt ingatlanok (1) újrahasznosítás (1) ünnep (1) urbanizáció (2) úszóházak (1) vanlife (1) városfejlesztés (2) városi garzon (1) Velence (1) Vidámság (1) WELL building (1) Wikkelhouse (1) zöldtető (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása