2017-ben a legtöbben a családi ház építése mellett döntöttek...

2017-ben a legkedveltebb beruházások közé a családi házak építése tartozott, összesen 15 ezer bejelentést tettek az építtetők, amelyből 5 ezer volt Pest megyében, és 1,5-1,6 ezer Győr-Moson-Sopron megyében és Budapesten, írja a portfólió cikke.

epitkezes.jpg

Ezek a bejelentések a 300 négyzetméteres hasznos alapterületet meg nem haladó egy-, vagy többlakásos lakóházakra és a 300 négyzetmétert meghaladó, saját célra építendő egylakásos ingatlanokra, sőt  a lakásbővítésekre is egyaránt igazak. Ezeknél az építkezéseknél nem csak az egyszerűsített bejelentések voltak a fő ösztönzők, hanem a kedvező kamatozású hitelek és a CSOK lehetősége is növelte az építési és a vásárlási kedvet. A beruházókat pedig a kedvezményes 5 százalékos áfakulcs bevezetése hajtotta a magasabb ingatlanpiaci aktivitásra.

Ebből is látszik, hogy nem szabad félni hitelt felvenni, illetve a lehetőségeket kiaknázni ahhoz, hogy megvalósítsuk álmainkat, és felépítsük, vagy megvásároljuk álmaink otthonát. A Drahota Ingatlan a hitelekkel kapcsolatos információkkal naprakészen tudja Önt tájékoztatni, ha úgy dönt, hogy bele vág! 

Ingatlanokkal és hitelfelvétellel kapcsolatosan forduljon hozzánk bizalommal! 

csap007.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://drahotaingatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr1113673486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elérhetőségeink:

Tel.: +36 707 707 804

Drahota Ingatlan - az Ön támogató partnere ingatlanügyben! A Drahota Ingatlan küldetése, hogy mindenkinek megtalálja a lehetőségekhez képest legtökéletesebb ingatlant. Hiszünk abban, hogy a klasszikus, nyomulós ingatlanügynökök ideje lejárt, ezért törekszünk arra, hogy ügyfeleink jól érezzék magukat a közös munka során.

Facebook oldaldoboz

Címkék

2017 (1) 3D építészet (1) 3D nyomtatás (1) Airbnb (1) albérlet (3) Alexa (1) állami támogatás (1) Amazon (1) apartment in a box (1) átalakítás (1) automatizáció (1) a jövő ingatlanjai (1) A jövő otthona (1) a jövő városa (1) A jövő városa (1) A Magnólia-sztori (1) befektetni (1) béna ingatlanhirdetések (1) Best of Facebook (5) biodiverzitás (1) Budaörs (1) Chip és Joanna Gaines (1) Construma 2018 (1) contour crafting (1) CSOK (1) Dánia (1) design (1) digitális nomád (1) Duna (1) Dwell (1) életmód (1) energetika (2) energiatakarékos építés (1) építészet (3) Építészeti Biennálé 2018 (1) építőipar (2) ergonómia (1) Facebook posztok 2018 (5) felmérés (1) felújítás (1) fenntartható építészet (3) fenntartható építkezés (1) fenntartható fejlődés (1) garzon (2) guruló otthon (1) gyerek (1) ház (4) házfelújítás (1) házfelújító show (1) házkiadás (1) HelloWood (1) hempcrete (1) HGTV (1) hirdetés (1) Hollandia (1) home office (1) home staging (2) hőszigetelés (1) Hugh Fearnley-Whittingstall (1) Hungexpo (1) hygge (1) IKEA (1) ingatlan (6) ingatlanfejlesztés (1) ingatlanpiac (2) ingatlantrend (2) ingatlan eladás (1) ingatlan felkészítése eladásra (1) installáció (1) intelligens otthon (2) irodaház (1) irodai környezet (1) karácsony (1) karácsonyfa (1) Karácsonyi mese (1) kartonház (1) kenderbeton (1) kenderbeton ház (1) készház (1) kiállítás (1) Kína (1) kollégium (1) konyha (2) korszerűsítés (1) kreatív otthon (1) kutyabarát munkahely (1) lakás (6) lakásdekor (1) lakásfelújítás (1) lakáskiadás (1) lakáskiegészítők (1) lakóautó (1) lakóhajó (1) legális albérletbe adás (1) mikro-apartman (1) minigarzon (1) moduláris építkezés (1) nano-stúdió (1) nevetés (1) ökoépítészet (1) okos otthon (1) Ori Systems (1) otthon (3) otthondesign (1) otthoni iroda (1) otthon melege program (1) pályázat (1) passzívház (1) pénznyelő (1) robotbútor (1) sharing economy (2) Siri (1) smart home (2) sötétkék (1) szavazás (1) szerződés (1) Szezonalitás (1) színek (1) támogatás (1) társasház (1) tetőkert (1) tiny house (1) Tisza (1) trend (1) újragondolt ingatlanok (1) újrahasznosítás (1) ünnep (1) urbanizáció (2) úszóházak (1) vanlife (1) városfejlesztés (2) városi garzon (1) Velence (1) Vidámság (1) WELL building (1) Wikkelhouse (1) zöldtető (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása