A legfontosabb változások az új CSOK-nál

2016.február 10-én jelent meg a családi otthonteremtési kedvezményről szóló új rendelet a Magyar Közlönyben, mi pedig pontokba szedve leírjuk a legfőbb változásokat.

Február 11-én két új kormányrendelet lépett hatályba, az egyik a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről, a másik pedig az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról. Természetesen azoknak, akik még az újítás előtt adták be a CSOK-igénylésüket,  és azt még nem bírálták el, a számukra kedvezőbb rendelet szerint lesz elbírálva. Azokra az igényekre, amelyek az új rendelet előtt lettek elbírálva, a régi rendelet hatályos.

Változások: 

  • Fontos változás mindkét új rendeletnél, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt házastársak vagy élettársak kizárólag együttesen igényelhetik. Emiatt jelenleg az egyedülálló szülők helyzete még nem tisztázott. 
  • Az új lakásoknál, hogy a 10 milliós támogatás mellé felvehető 10 millió forintos, 3 százalékos kamatozású hitelnél azt a korlátot, miszerint maximum 30 millió forintos ingatlan vásárlására, vagy építésére lehet igényelni, eltörölték.
  • Az új rendelet tisztázza az új lakás fogalmát is:
    • szükséges szobák: lakószoba, konyha, fürdőszoba és WC
    • Elő lett írva: villamosenergia ellátás
    • Egyedi fűtésnek kell lennie a lakásban
    • Közműves szennyvízelvezetésnek vagy szennyvíztisztító készüléknek vagy derítőnek kell lennie az ingatlanon
    • Vezetékes ivóvízszolgáltatásnak kell lennie
  • Tetőtér beépítésénél legalább két új, önálló albetétnek kell létrejönnie, és saját megközelítésűnek kell lennie az ingatlannak(lépcsőházon keresztül/önálló, külső bejárattal).
  • Mozaikcsaládok esetében, ha a felek házasok, akkor az összes gyermeket figyelembe lehet venni, ha élettársak, akkor speciális szabályokat kell alkalmazni. Ha az élettársak közül az egyik nagyobb kedvezményre jogosult, akkor a nagyobb összeget kaphatják meg támogatásként. A közös gyermekeket csak az egyik félnél lehet beszámítani a kedvezménybe, és ha valamelyiküknél nagyobb összegű a támogatás, azt az összeget kaphatják meg.
  • A korábbi lakástámogatás összegét minden esetben le kell vonni az újonnan igényelt összegből. Ha valaki korábban igényelt szocpolt, az is költözhet új lakásba a CSOK-kal, mert a bentlakási követelményt az új lakásban is lehet teljesíteni.oqrv4pp3ly_1.jpg
  • Az új lakásban csak az igénylők szerezhetnek tulajdont.
  • Minimum lakásméretet ezentúl egy és két gyerek esetében is meghatároz a rendelet:
    • Egy gyerek: Legalább 40 m2
    • Két gyerek: Legalább 50 m2
    • Három gyerek: Legalább 60 m2
  • A vissza nem térítendő támogatás után az állam 10 évre jelzálogjogot jegyez be az új lakáson, erre az időszakra érvényes lakásbiztosításnak kell lennie az ingatlanon.
  • Nemcsak ház, de lakásvásárlásnál is szükség lesz a bank helyszíni szemléjére.
  • Hallgatók is igényelhetik a 10 milliós támogatást.
  • Akár egy, két vagy három gyermek megszületését vállaljuk, minden esetben 10 évünk lesz erre.
  • Örökbefogadásnál a vállalt gyerekekre vonatkozó határidő 2 évvel kitolódik.
  • Aki bontott alapanyagokból építkezik, annak a számlakötelezettség 20 százalékkal csökken, azaz a költségek 56 százalékáról kell számlát felmutnia.
  • Eddig a CSOK-kal vett lakást szinte azonnal el lehetett adni, majd másik új lakásba, vagy akár használt ingatlanba költözni. Ezt ezentúl használt lakásba költözésnél csupán öt év elteltével lehet megtenni. Új lakásba költözésnél nincs ilyen megkötés.
  • Mostantól lehet külterületen és zárttelken is lehet építkezni.
  • Az előző rendelet szerint a gyerekeknek 10 évig a szüleikkel kellett lakniuk, ez annyiban változik, hogy a nagykorúvá vált gyerekek elköltözhetnek anélkül, hogy a támogatást vissza kelljen fizetni.

Változások a használt lakások vásárlásához, bővítéséhez igényelhető CSOK-nál:

  • Használt lakás vásárlása érdekében igénybe vett támogatás esetén a lakás vételára, országos szinten egységesen nem haladhatja meg a 35 millió forintot.
  • Kikerült a rendeletből a 350 ezer forintos négyzetméterár maximum, ez főleg azoknak jó hír, akik Budapest belvárosában keresnek lakást.
  • A gyermekeknek továbbra is 10 évig kell életvitelszerűen a lakásban lakniuk, kivéve ha nagykorúvá válnak közben, akkor elköltözhetnek.

5z8qj8sihd.jpg

forrás:http://www.penzcentrum.hu/csok/a_20_legfontosabb_valtozas_az_uj_csok_nal.1048216.html

A bejegyzés trackback címe:

https://drahotaingatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr568393126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elérhetőségeink:

Tel.: +36 707 707 804

Drahota Ingatlan - az Ön támogató partnere ingatlanügyben! A Drahota Ingatlan küldetése, hogy mindenkinek megtalálja a lehetőségekhez képest legtökéletesebb ingatlant. Hiszünk abban, hogy a klasszikus, nyomulós ingatlanügynökök ideje lejárt, ezért törekszünk arra, hogy ügyfeleink jól érezzék magukat a közös munka során.

Facebook oldaldoboz

Címkék

2017 (1) 3D építészet (1) 3D nyomtatás (1) Airbnb (1) albérlet (3) Alexa (1) állami támogatás (1) Amazon (1) apartment in a box (1) átalakítás (1) automatizáció (1) a jövő ingatlanjai (1) A jövő otthona (1) A jövő városa (1) a jövő városa (1) A Magnólia-sztori (1) befektetni (1) béna ingatlanhirdetések (1) Best of Facebook (5) biodiverzitás (1) Budaörs (1) Chip és Joanna Gaines (1) Construma 2018 (1) contour crafting (1) CSOK (1) Dánia (1) design (1) digitális nomád (1) Duna (1) Dwell (1) életmód (1) energetika (2) energiatakarékos építés (1) építészet (3) Építészeti Biennálé 2018 (1) építőipar (2) ergonómia (1) Facebook posztok 2018 (5) felmérés (1) felújítás (1) fenntartható építészet (3) fenntartható építkezés (1) fenntartható fejlődés (1) garzon (2) guruló otthon (1) gyerek (1) ház (4) házfelújítás (1) házfelújító show (1) házkiadás (1) HelloWood (1) hempcrete (1) HGTV (1) hirdetés (1) Hollandia (1) home office (1) home staging (2) hőszigetelés (1) Hugh Fearnley-Whittingstall (1) Hungexpo (1) hygge (1) IKEA (1) ingatlan (6) ingatlanfejlesztés (1) ingatlanpiac (2) ingatlantrend (2) ingatlan eladás (1) ingatlan felkészítése eladásra (1) installáció (1) intelligens otthon (2) irodaház (1) irodai környezet (1) karácsony (1) karácsonyfa (1) Karácsonyi mese (1) kartonház (1) kenderbeton (1) kenderbeton ház (1) készház (1) kiállítás (1) Kína (1) kollégium (1) konyha (2) korszerűsítés (1) kreatív otthon (1) kutyabarát munkahely (1) lakás (6) lakásdekor (1) lakásfelújítás (1) lakáskiadás (1) lakáskiegészítők (1) lakóautó (1) lakóhajó (1) legális albérletbe adás (1) mikro-apartman (1) minigarzon (1) moduláris építkezés (1) nano-stúdió (1) nevetés (1) ökoépítészet (1) okos otthon (1) Ori Systems (1) otthon (3) otthondesign (1) otthoni iroda (1) otthon melege program (1) pályázat (1) passzívház (1) pénznyelő (1) robotbútor (1) sharing economy (2) Siri (1) smart home (2) sötétkék (1) szavazás (1) szerződés (1) Szezonalitás (1) színek (1) támogatás (1) társasház (1) tetőkert (1) tiny house (1) Tisza (1) trend (1) újragondolt ingatlanok (1) újrahasznosítás (1) ünnep (1) urbanizáció (2) úszóházak (1) vanlife (1) városfejlesztés (2) városi garzon (1) Velence (1) Vidámság (1) WELL building (1) Wikkelhouse (1) zöldtető (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása