A lelkiismeretes adásvételi szerződés az eladó és a vevő érdeke is!

Egy ingatlan adásvételi szerződésében fel kell tüntetni az ingatlan hibáit, hogy a későbbiekben elkerüljük a kellemetlenségeket. Mindkét félnek könnyebbséget jelent és a későbbi idegeskedésektől is megkímélhetjük magunkat. 

ingatlan_adasvetel.jpg

A közelmúltban elvégzett műszaki átalakítások és/vagy javítások ellenére felbukkanhatnak olyan hibák az ingatlanon, amely ha nem kerül rögzítésre a szerződésben súlyos jogi következményeket vonhat maga után. A vevő hivatkozhat arra, hogy az eladó nem tájékoztatta megfelelően, és anyagi igényt is követelhet, akár még bírósági intézkedések keretein belül is. Ennek elkerülése érdekében összegyűjtöttünk néhány tanácsot, amiket érdemes megfogadni egy ingatlan adásvételi szerződésével kapcsolatosan.

Hibás teljesítésre vonatkozó törvényi rendelkezések: az eladó hibásan teljesít, ha a szóban forgó lakás nem felel meg az adásvételi szerződésben foglaltakkal, vagy a jogszabályokkal. 

Vevőként fontos, hogy érdeklődjön a lakás állapotáról, a közelmúltban felmerülő hibákról, a szükséges javításokról, azok áráról. Egy használt ingatlan esetében természetesen lehetnek repedések a falon, a radiátorok elöregedhetnek, a tetőszerkezet rosszabb lehet, esetleg rágcsálók laknak a padláson, vagy beázott a pince. Ezek természetesen azok a nyílt hibák, amelyek könnyen észrevehetők. Ha ezek rögzítésre kerülnek a szerződésben a vevő semmilyen igényt nem támaszthat az eladóval szemben.

Azonban előfordulhat, hogy ezek a hibák elhallgatásra kerülnek, és csak az adásvétel után derülnek ki a problémák. Ilyen esetben az eladó kellékszavatossággal tartozik, és a vevő követelheti a hibák javítását, költségeinek megtérítését. Az eladó felelősségre vonása 5 éven belül érvényesíthető, azonban érdemes ezeket a jogvitákat megelőzni, és az adásvételi szerződésben minden hibát feltüntetni.

A Drahota Ingatlan segít Önnek, hogy ne essen bele ezekbe a hibákba, és az ingatlan adásvétele során egy tiszta és lelkiismeretes üzletet köthessenek a felek! 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drahotaingatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr113616344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elérhetőségeink:

Tel.: +36 707 707 804

Drahota Ingatlan - az Ön támogató partnere ingatlanügyben! A Drahota Ingatlan küldetése, hogy mindenkinek megtalálja a lehetőségekhez képest legtökéletesebb ingatlant. Hiszünk abban, hogy a klasszikus, nyomulós ingatlanügynökök ideje lejárt, ezért törekszünk arra, hogy ügyfeleink jól érezzék magukat a közös munka során.

Facebook oldaldoboz

Címkék

2017 (1) 3D építészet (1) 3D nyomtatás (1) Airbnb (1) albérlet (3) Alexa (1) állami támogatás (1) Amazon (1) apartment in a box (1) átalakítás (1) automatizáció (1) a jövő ingatlanjai (1) A jövő otthona (1) A jövő városa (1) a jövő városa (1) A Magnólia-sztori (1) befektetni (1) béna ingatlanhirdetések (1) Best of Facebook (5) biodiverzitás (1) Budaörs (1) Chip és Joanna Gaines (1) Construma 2018 (1) contour crafting (1) CSOK (1) Dánia (1) design (1) digitális nomád (1) Duna (1) Dwell (1) életmód (1) energetika (2) energiatakarékos építés (1) építészet (3) Építészeti Biennálé 2018 (1) építőipar (2) ergonómia (1) Facebook posztok 2018 (5) felmérés (1) felújítás (1) fenntartható építészet (3) fenntartható építkezés (1) fenntartható fejlődés (1) garzon (2) guruló otthon (1) gyerek (1) ház (4) házfelújítás (1) házfelújító show (1) házkiadás (1) HelloWood (1) hempcrete (1) HGTV (1) hirdetés (1) Hollandia (1) home office (1) home staging (2) hőszigetelés (1) Hugh Fearnley-Whittingstall (1) Hungexpo (1) hygge (1) IKEA (1) ingatlan (6) ingatlanfejlesztés (1) ingatlanpiac (2) ingatlantrend (2) ingatlan eladás (1) ingatlan felkészítése eladásra (1) installáció (1) intelligens otthon (2) irodaház (1) irodai környezet (1) karácsony (1) karácsonyfa (1) Karácsonyi mese (1) kartonház (1) kenderbeton (1) kenderbeton ház (1) készház (1) kiállítás (1) Kína (1) kollégium (1) konyha (2) korszerűsítés (1) kreatív otthon (1) kutyabarát munkahely (1) lakás (6) lakásdekor (1) lakásfelújítás (1) lakáskiadás (1) lakáskiegészítők (1) lakóautó (1) lakóhajó (1) legális albérletbe adás (1) mikro-apartman (1) minigarzon (1) moduláris építkezés (1) nano-stúdió (1) nevetés (1) ökoépítészet (1) okos otthon (1) Ori Systems (1) otthon (3) otthondesign (1) otthoni iroda (1) otthon melege program (1) pályázat (1) passzívház (1) pénznyelő (1) robotbútor (1) sharing economy (2) Siri (1) smart home (2) sötétkék (1) szavazás (1) szerződés (1) Szezonalitás (1) színek (1) támogatás (1) társasház (1) tetőkert (1) tiny house (1) Tisza (1) trend (1) újragondolt ingatlanok (1) újrahasznosítás (1) ünnep (1) urbanizáció (2) úszóházak (1) vanlife (1) városfejlesztés (2) városi garzon (1) Velence (1) Vidámság (1) WELL building (1) Wikkelhouse (1) zöldtető (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása