Érvényesíthető-e az eladási árban a lakásfelújítás összege?

A használt lakások piacán az ingatlanok állapota továbbra is jelentősen befolyásolhatja a végösszeget – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből. A nagyvárosokban értékesített lakások országos átlagai alapján a felújított téglalakások négyzetméterára az 2016-ban 441 ezer forint volt, ami 26 százalékkal haladja meg a felújítandóak átlagát. A felújított paneleket pedig 8 százalékkal drágábban, 279 ezer forintos négyzetméteráron lehet eladni, mint a felújítandó lakásokat.

A felújított lakások tehát egyértelműen drágábban eladhatóak: a nagyvárosok országos átlagai alapján egy 50 négyzetméteres panelnél 1 millió forint, a téglalakásoknál pedig akár 3-5 millió forint is lehet a felújított lakások árelőnye.
festes-e1457100441440.jpg

A fővárosban például a felújított téglalakások 29 százalékkal is drágábbak, így az átlagos négyzetméteráruk 479 ezer forint. A budapesti felújított paneleknek az átlagára 317 ezer forint négyzetméterenként, ami 13 százalékkal magasabb, mint a rosszabb állapotban lévőké.

Az elemzés szerint a lakáseladóknak érdemes tehát számításba venniük az esetleges felújítást és annak költségeit, mert a felújítottak a felújítás mértékétől függően jelentős ártöbbletet eredményezhetnek.

Néhány ötlet, hogyan újítsunk fel úgy, hogy a befektetett munka meg is térüljön:

Elmondható, hogy a felújított lakásra nagyobb a kereslet, mivel általánosságban az új vevő nem szeretne még felújításra is költeni. Ezért inkább sok esetben hajlandó többet is fizetni, még akkor is, ha korábban kisebb összeget tervezett be a lakásvásárlásra. Akár Budapestről, akár vidékről van szó nem árt, ha az eladásra szánt otthont vonzóbbá varázsoljuk a vevők számára.

6.jpg20090314487.jpg

- A teljes felújítás költségéből akár 40 százalék megtakarítható, ha alaposan megtervezzük, hogyan szeretnénk a lakást felújítani.

- A komfortérzetet emelő módosítások megtérülnek, a drága és egyedi igények szerinti megoldások már nem biztos, hogy érdeklik az új vevőt.

lakasfelujitas-budapesten.jpg- A felújításra szánt összeget érdemes a lakás árkategóriájához igazítani, vagyis egy panellakásnál elegendő középkategóriájú anyagokat használni, mivel az ilyen lakást keresők nem fizetik meg a kiemelkedően jobb minőséget.

Tekintve, hogy egy panellakás átalakítása nem nyújt túl sok lehetőséget, törekedünk arra, hogy energiatakarékossá valamint komfortossá tegyük.

- Például orvosolni kell a nyílászárókat, mivel ha nem zárnak tökéletesen sok hőt távozik a lakásból – így drágább a fenntartása. Fontos az energetikai besorolás, ami szintén befolyásolja az árat, ezért a hőszigetelés akkor is javasolt, ha nem eladásra, hanem csak magunk kényelmére látunk hozzá a feljavítási munkálatokhoz. Egy budapesti, körülbelül 50 négyzetméteres lakás megfelelően kiszámolt energetikai korszerűsítése akár egymillió forinttal is növelheti az értékét.

Forrás: 

http://www.tozsdeforum.hu/uzlet/gazdasag/milliokkal-erhet-tobbet-a-lakas-ha-felujitod-72275.html

http://www.origo.hu/gazdasag/20160905-felujitas-ingatlan-adasvetel.html

http://hvg.hu/gazdasag/20050814lakasfelujitas

A bejegyzés trackback címe:

https://drahotaingatlan.blog.hu/api/trackback/id/tr9111688949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Elérhetőségeink:

Tel.: +36 707 707 804

Drahota Ingatlan - az Ön támogató partnere ingatlanügyben! A Drahota Ingatlan küldetése, hogy mindenkinek megtalálja a lehetőségekhez képest legtökéletesebb ingatlant. Hiszünk abban, hogy a klasszikus, nyomulós ingatlanügynökök ideje lejárt, ezért törekszünk arra, hogy ügyfeleink jól érezzék magukat a közös munka során.

Facebook oldaldoboz

Címkék

2017 (1) 3D építészet (1) 3D nyomtatás (1) Airbnb (1) albérlet (3) Alexa (1) állami támogatás (1) Amazon (1) apartment in a box (1) átalakítás (1) automatizáció (1) a jövő ingatlanjai (1) A jövő otthona (1) A jövő városa (1) a jövő városa (1) A Magnólia-sztori (1) befektetni (1) béna ingatlanhirdetések (1) Best of Facebook (5) biodiverzitás (1) Budaörs (1) Chip és Joanna Gaines (1) Construma 2018 (1) contour crafting (1) CSOK (1) Dánia (1) design (1) digitális nomád (1) Duna (1) Dwell (1) életmód (1) energetika (2) energiatakarékos építés (1) építészet (3) Építészeti Biennálé 2018 (1) építőipar (2) ergonómia (1) Facebook posztok 2018 (5) felmérés (1) felújítás (1) fenntartható építészet (3) fenntartható építkezés (1) fenntartható fejlődés (1) garzon (2) guruló otthon (1) gyerek (1) ház (4) házfelújítás (1) házfelújító show (1) házkiadás (1) HelloWood (1) hempcrete (1) HGTV (1) hirdetés (1) Hollandia (1) home office (1) home staging (2) hőszigetelés (1) Hugh Fearnley-Whittingstall (1) Hungexpo (1) hygge (1) IKEA (1) ingatlan (6) ingatlanfejlesztés (1) ingatlanpiac (2) ingatlantrend (2) ingatlan eladás (1) ingatlan felkészítése eladásra (1) installáció (1) intelligens otthon (2) irodaház (1) irodai környezet (1) karácsony (1) karácsonyfa (1) Karácsonyi mese (1) kartonház (1) kenderbeton (1) kenderbeton ház (1) készház (1) kiállítás (1) Kína (1) kollégium (1) konyha (2) korszerűsítés (1) kreatív otthon (1) kutyabarát munkahely (1) lakás (6) lakásdekor (1) lakásfelújítás (1) lakáskiadás (1) lakáskiegészítők (1) lakóautó (1) lakóhajó (1) legális albérletbe adás (1) mikro-apartman (1) minigarzon (1) moduláris építkezés (1) nano-stúdió (1) nevetés (1) ökoépítészet (1) okos otthon (1) Ori Systems (1) otthon (3) otthondesign (1) otthoni iroda (1) otthon melege program (1) pályázat (1) passzívház (1) pénznyelő (1) robotbútor (1) sharing economy (2) Siri (1) smart home (2) sötétkék (1) szavazás (1) szerződés (1) Szezonalitás (1) színek (1) támogatás (1) társasház (1) tetőkert (1) tiny house (1) Tisza (1) trend (1) újragondolt ingatlanok (1) újrahasznosítás (1) ünnep (1) urbanizáció (2) úszóházak (1) vanlife (1) városfejlesztés (2) városi garzon (1) Velence (1) Vidámság (1) WELL building (1) Wikkelhouse (1) zöldtető (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása